A FOGYÁS 3 POZITÍV HOZOMÁNYA A MUNKÁDBAN

A FOGYÁS 3 POZITÍV HOZOMÁNYA A MUNKÁDBAN

Reggel úgy keltem fel, hogy “na ma végre leülök és írok egy cikket”. Az elmúlt hetekben annyira el voltam havazva a munkahelyemen, hogy nem volt sem időm, sem energiám amikor hazaértem esténként, hogy klaviatúrát ragadjak. Ezért is, a sok téma között, amiket ezalatt az idő alatt összeírtam, stílszerűen a túlsúlyosság és a fogyás az ember professzionális életére való kihatásáról szeretném veletek megosztani a gondolataimat.

Amióta lefogytam nagyon sok minden megváltozott az életemben a munkahelyen is. Nem is gondoltam volna, hogy az ennyi szegmensére, ilyen gyorsan és ennyire nagy mértékben lesz kihatással a fogyás – és ahogy beszéltem másokkal is, akik kisebb-nagyobb súlyfeleslegtől szabadultak meg ők is ugyanezt tapasztalják. Fizikai és lelki szinten is új dimenziókba került az élete mindegyikőjüknek.

Egy szó mint száz, nem is ragozom tovább, nézzük a tényeket, hogy mi minden alakul át a munkahelyen amikor fogy az ember, egyenlőre 3 pontban.

Fotó: energepic.com

1. Megnövekedett teherbírás

Ahogy eltűnik a súlyfelesleg és újra fitté válik a test egyfajta nyomás kerül le az emberről, pontosan annyi kilónak a nyomása amennyi pluszban nehezedett ránk. Amikor kövérek vagyunk, akkor az izmoknak, az agynak és igazából az ember minden sejtjének kompenzálnia kell egész nap. Ellensúlyozniuk kell, azt a sok energiát, amit a megnövekedett gömbölydedre hízott zsírsejtek cipelése jelent.

Ez egy ülőmunkánál ugyanúgy megjelenik, mint a fizikai feladatokat ellátó dolgozóknál. Az előbbinél az agyra talán nagyobb terhelést jelent, mert az izmoknak kevesebb feladatuk van a nap folyamán. Az utóbbinál pedig a fizikai hatás lesz a jelentősebb, mert az amúgy is a testet terhelő munka negatív hatásai jóval hamarabb fognak jelentkezni egy túlsúlyos embernél, mint egy fitt társáénál.

Amikor a súlyproblémákkal küzdő egyén elkezd közeledni, visszatérni a normális testalkathoz ezek a gondok szépen fokozatosan rendeződnek, megszűnnek tovább romlani vagy jó esetben a probléma jellegétől függően akár meg is oldódnak. Ilyenkor az ember úgy érzi visszanyerte az erejét, kicsattan az energiától, jó a kedve és hegyeket képes megmozgatni a munkájában.

FONTOS: A fogyókúra alatt az energiatöbblet megléte sok mindentől függ, és a legtöbb embernél ingadozó. Ennek az oka az, hogy mialatt jobb minőségű ételeket, ezáltal több vitamint és nyomelemet viszünk be a szervezetünkbe, a másik oldalon a lecsökkentett kalóriamennyiség és a sportolás miatt jelentkező extra fizikai terhelés következtében bizony igencsak megviselt állapotba tud kerülni a test és az idegrendszer is. Viszont jó hírem van: ez a feszültség idővel szépen beáll és ahogy hozzászokik a szervezet úgy lesz egyre kisimultabbá válik az arcunk – na és az idegsejtjeink is – és egyre ritkábbak lesznek a fáradtságtól leverő hullámok.

2. Új külső, új lehetőségek

Az új, egyre szebb és az egészséges testalkathoz közeli külsőnkkel egyre több embernek tudjuk elnyerni a tetszését. Sőt, akik végig kísérték a folyamatot sokszor még szívesebben foglalkoztatnak bennünket, mert tudják, hogy egy ritka kitartó emberrel állnak szemben, aki nagy haszon lesz a cégüknek. Azzal a lendülettel pedig, hogy az embernek nem csak a munkája, de a külseje is még megnyerőbbé válik anyagilag is felértékelődik mások szemében. Ehhez kell felnőni lelkileg is, mert az nem elég, hogy a külvilág Ferrarinak ítél, hogyha lélekben még kétütemű Trabantnak látja magát az ember –mert „Döcög és pöfög, hú de kafa”, de azért mégis kipróbálnád azt a 250-300 km/h-t, ha már Ferrari, nemde?

FONTOS: A Ferraris példánál maradva, mivel az új autó (az új én, az új te, az új mi) egy másik kategóriába tartozó típus, így meg kell tanulni kezelni. Türelemmel, szépen lassan, nem pedig csak rátaposva a gázpedálra, aztán nekihajtani az elő fának… Lefordítva, nem fog elősre menni a jó reakció, meg kell szokni, hogy hol vannak azok a határok, amik a tieid, amikor úgy cselekszel, hogy kiállsz magadért, de még nem vagy nagyképű, amikor tisztelettudó maradsz, de mégis önazonos, határozott és a saját érdekeidet (is) képviselő. Vékony mezsgyén mozog, hogy ezek mikor valósulnak meg és mikor nem. Gyakorlat, reflekció és önismeret teszi az embert.

3. Megváltozott emberi viszonyok

Előfordulhat, hogy egy-egy munkaügyi helyzetben már nem csak business partnernek néznek minket, hanem a tárgyalótársak, vendégek, vásárlók, de akár a kollégák is – kinek kivel van kapcsolata a munka folyamán – elkezdenek másképp tekinteni, viszonyulni a megváltozott fizimiskához és kisugárzáshoz, mert az ember a szemnek, a másik nemnek vonzóvá, a munkatársaknak komolyabb versenytárssá, a hasonló vagy akár más testi problémákkal küzdőknek példaképpé, de vannak akiknek bizony igen erős tükörré is válhat.

Ezek mind-mind új helyzetek, amiket meg kell tanulni kezelni őket – egy üzleti, munkahelyi környezetben is, – ami pedig komoly lelki munkát és empátiát igényel. Kényes téma ez, nem szeretnek róla őszintén beszélni az emberek, viszont mindig kettőn áll a vásár az emberi kapcsolatokban, még a munkában is. 50%-50%, mert az egyik csinálja míg a másik hagyja. Azzal pedig, hogy jobbá válik valaki, nem biztos, hogy a legjobb oldalát hozza ki a másikból is, mert lehet egy olyan gyenge pontját erősíti fel az új magabiztosabb megnyilvánulásaival, ami egy nem ismert és nem is olyan szép ént rajzol ki, mint amit azelőtt láttunk.

Szomorú szembesülés szokott az ilyen lenni, de légy hálás érte, mert összességében jobb – és haszonsabb is – a másik embert tisztán látni. A nagy vízválasztóknál pedig mindig elbukik 1-2 kapcsolat – az élet minden területén – és megerősödnek azok amelyikek tényleg igazak és megérik az energiabefektetést.

FONTOS: Amikor megváltozik valakinek a reakciója felénk, mindig érdemes megállni egy pillanatra és kielemezni, átgondolni, feltenni a kérdést: miért is lehet ez az új viszonyulás? Ki vagy mi a kiváltó ok?
A hiba nem mindig a másikban van, ezért a legbelső hangra érdemes odafigyelni, hogy volt-e már bármilyen intő jel a múltban, tudunk-e olyan okot amit anno elhessegettünk és érdemes most emlékeztetni rá magunkat, hogy merjük átértékelni, a helyére tenni a kapcsolatot és persze hogy van-e létjogosultsága a másik reakciójának a mi cselekedeteink fényében.

Ha és amennyiben nem egyértelmű a válasz, akkor nagy segítség ilyenkor egy külső szempár, olyan akiben 100%-os a bizalmunk – legyen az egy családtag, egy pszichológus szakember vagy egy jóbarát – hogy más nézőpontot adhasson a helyzetnek, mert azért a jó kapcsolatokat nem éri meg kockáztatni, ha éppen a mi attitűdünk nem volt megfelelő az adott szituációban.

A legjobb az ezekben a reakciókban – és most már itt nem csak a munkahelyre gondolok, hanem a magánéletben is! – hogy onnan tudod lemérni, hogy hol is állsz a fogyás folyamatába, hogy az emberek, a körülmények hogyan változnak meg körülötted. Lehet, hogy előléptetnek, vagy kapsz egy jobb állásajálnatot, netán Te leszel végre sikeres, ha éppen munkát keresel, vagy a régen dédelgetett álom vállalkozásodba bele mersz vágni és diadalra viszed.

Mindennek jelentősége van és minden pozitívum és negatív dolog hatással van az életedre, érdemes figyelni a jeleket!

Leave a Comment

Lépj velem kapcsolatba!

Kedves Látogató! Kérdezz bátran tőlem emailben és amint tudok válaszolok Neked.

Not readable? Change text. captcha txt

Start typing and press Enter to search